Szállítmánybiztosítás

Ha megtörtént már Önnel, hogy egy igen fontos, sérülékeny, nehezen pótolható szállítmányt kellett útnak indítania akár a világ másik végére, akár csak „ide a szomszédba” akkor  Ön biztosan tisztában van azzal, hogy az áru szállítása közben számos előre nem látható körülmény, váratlan szituáció léphet fel.  Persze Ön nagyon felkészült és  alaposan becsomagolja a küldeményt: buborékos fóliába csavarja, papírral is körbebéleli, beteszi egy plusz dobozba a szállítandó árut, ráragasztja a „törékeny címkét”.  Külön szól a szállítmányozónak, hogy erre nagyon kell figyelni, mert értékes és sérülékeny a csomag. Azonban a legtöbb törődés, a legnagyobb gondosság ellenére is történhet olyan baj, olyan nem várt, előre nem látható esemény, amely miatt megsérülhet a szállított küldemény, és, amelyre nincs ráhatásunk. Ilyen lehet például egy nem kívánt közlekedési baleset, amelynek során a legnagyobb odafigyeléssel előkészített és feladott csomag  is megsérülhet, megsemmisülhet vagy elveszhet.

Biztosítás 2

Az áru szállítása közben bekövetkező de előre nem látható károkra a szállítmányozói felelősségbiztosítás nyújt fedezetet. Természetesen minden belföldi és nemzetközi szállítmányozásban részt vevő fuvareszköznek rendelkeznie kell szállítmányozói felelősségbiztosítással.

Fontos azonban tudnia, hogy egy esetleges káresemény bekövetkeztekor a szállítmányozói kockázatviselés szállítási módozatonként csupán egy meghatározott összeghatárig téríti meg a kárt.

Kártérítési limit szállítási módozatonként:

– közúti szállítás esetén: 8,33 SDR/kg (SDR: Special Drawing Right – Speciális Átváltási Árfolyam. Jelenleg 0,66 USD/kg vagy 0,423€/kg-nak felel meg)

– tengeri szállítás esetén 2 SDR/kg

– légi szállítás esetén 16,67 SDR/kg

Ha Ön értékes, sérülékeny, vagy nehezen pótolható árut kíván útnak indítani lehetősége van küldeményét egy magasabb szintű, egyutas szállítmánybiztosítással védeni. Ezt a kiegészítő opciót igényelheti tengeri, légi, közúti és kombinált szállítási módokra is, háztól házig, amelyet ráadásul az áru értékének akár a 110%-ára is köthet.

Akkor érdemes ezt a kiegészítő opciót választania, ha az áru értéke nagyobb annál, amit a biztosító káresemény bekövetkeztekor fizetne Önnek az alap kockázatviselés alapján, nehezen pótolható a küldemény, nagyon magas a pótlási, vagy az után gyártási költsége a küldeménynek.

 

Az egyutas szállítmányvédelem minimum díja 6500 Ft+Áfa

 

Rendkívül magas áru értéknél egyedi ajánlattal szolgálunk.

 

Letöltés: Szállítmánybiztosítás díjtáblázatunk

KIZÁRÓLAG GYÁRI ÚJ, CSOMAGOLT SZÁLLÍTMÁNYOKRA VONATKOZIK
A B C
bányászati,
kohászati,
könnyűipari,
textilipari,
építőipari alapanyagok,
anyagok
bányászati,
kohászati,
faipari,
asztalos-
ipari termékek,
fatömegcikkek,
gépek,
berendezések,
motorok,
mezőgazdasági termények
lakás felszerelési cikkek,
lakás kiegészítők,
háztartási eszközök,
készülékek
bútoripari (fém is),
textilipari késztermékek,
szövetek,
vegyipari termékek
elektromos háztartási eszközök,
kisgépek,
készülékek;
elektromos kábelek,
orvostechnikai eszközök,
műszerek,
élelmiszer (kivéve temperálást igénylő élelmiszerek)
törékeny,
sérülékeny termékek
50eFt-ot meg nem haladó egyedi értékű híradás-
technikai,
számítás-
technikai eszközök, tartozékok,
elektronikai cikkek,
hangszerek
Európa 1,95 2,5 2,9
Európa 2 (a,volt Szovjetunio Európai része, Bulgária, Románia, Törökország, Görögország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Szerbia) 2,3 3 3,4
A volt Szovjetunió ázsiai része, USA, Kanada, Ázsia, Japán, Közel-Kelet 3,9 4 4,1
Amerika többi része, Afrika, Óceánia, Ausztrália 3,4 3,8 4,2

Ajánlatkérés






    Adatvédelmi szabályzat és Ügyféladatok kezelése - Ajánlatadás tájékoztatók elfogadása*