2015. február 19-én kezdődik a kínai újév, a Kecske éve….

Kereskedelmi szempontból talán már mindenki tudja, hogy ez mit is jelent.

A kínai gyárak bezárnak, sőt sokan már az ünnep kezdete előtt 1 héttel.

Ilyenkor az export-import szállítások körül mindig nagy a fennforgás, nem indul időben, az érkezéskor nincs aki átvegye…

Az ünnep végeztével is nehezen áll helyre a rend.

 

De most közelítsük meg egy picit másképp, hogy mi is ez valójában?

Ez a kínai nemzet legnagyobb ünnepe, mely a mi Karácsonyunkra és Szilveszterünkre hasonlít leginkább. Ilyenkor összegyűlik a család, nemzeti hagyományos ételeket fogyasztanak, megajándékozzák egymást.

A gyermekeket az Újév első napján új ruhába öltöztetik, párnájuk alá pedig piros tasakban pénzt raknak. 

Petárdát durrogtatnak, tűzijátékot gyújtanak, lampionokkal díszítenek mindent.

A kecske éve 2016. február 7-ig tart majd, és a Majom éve váltja majd

A kínai népi hiedelmes szerint a Kecske évében nem szerencsés gyermeket szülni, a Kecske évében született leány gyermek gyenge lesz, majd szegénységbe taszítja a családot.

Ez az év a reménység éve lesz, nyugalom, béke és harmónia lesz rá a jellemző. A kínai horoszkóp szerint az élet minden területén jelentős változásokat ígér.