Nemrégiben egy izgalmas kihívás elé állított az egyik kedves partnerünk a Max Üvegstúdió Kft.

Jó érzés látni és segíteni az ügyfeleinket, ahogyan folyamatosan fejlesztik a vállalkozásukat. Ez a cikk egy ilyen történetet mutat meg, amelyből Ön is megtudhatja, hogy számunka a fuvarozás nem csupán háztól- házig tart!

 

A Max Üvegstúdió Kft. egy jelentős beruházással üvegvágó gépet vásárolt Kínából, hogy ezentúl ezt a részfeladatot ne kelljen kiszervezni: gyorsabb és költséghatékonyabb legyen a kivitelezés az ügyfeleik megbízásainál. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindent maguk végeznek el, a lehető legprofesszionálisabb színvonalon.

A berendezés fuvarozása azonban egy igazi kihívás volt. Terv szerint indult útnak a kikötőből a konténer benne az értékes rakománnyal. Koperen keresztül érkezett meg a BILK terminálra teljesen rendben az áru, ahonnan közúton szállítottuk házig, majd onnan egészen a helyére.

A munka „oroszlánrésze” ez volt. A telephelyen, ahová a gép került különböző technikai akadályokat kellett leküzdenünk, hogy a berendezés a rendeltetési helyére kerüljön. Az egyik ilyen kihívás az volt, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő targonca, ami az árut mozgatni tudja.

A másik megoldandó feladat az volt, hogy ezen az ipari területen magasságkorlátozás van életben, ezért a kamionunk sem tudott egészen az üzem bejáratáig behajtani. Tehát a két leküzdendőnk a távolság és a rendkívüli súly volt.

Volt olyan gép, ami önmagában több, mint 3 tonnát nyomott, amit csak nagyon kevés targonca képes megmozdítani. A megoldás az lett, hogy az ipari területre klauszos (önemelős) alvázon történt a bevitel, ami lehetővé tette, hogy a konténert a földre lerakjuk. Innen egyesével emeltük ki az egyes elemeket, majd görgőkre helyezve juttatunk el egészen a beépítési helyükig.

Az eset tanulsága, hogy a fuvarozáshoz is kell a kreativitás, és a bevállalós merész tettek, hiszen itt egy rendkívül nagy értékű berendezést kellett a végfelhasználás helyszínére juttatni. Sok apró kis részlete volt az utolsó mozzanatnak, azaz az üzembe szállításnak, ahol akár sok millió forintos kár is keletkezhetett volna, de szerencsére a gondos tervezés, az előre ismert nehézségek orvosolhatóak voltak. Ha Ön szállítmányoztat olyan árut, aminek a kiinduló pontján, vagy az érkezési helyén hasonló kihívások nehezítik a rakodást, akkor örömmel állunk a rendelkezésére! Megtervezzük és megvalósítjuk a legbonyolultabb fuvarozási feladatot is, nem csak a portáig, hanem akár a beépítési helyig is!

Ajánlatkérését online is intézheti kényelmesen a weboldalunkon! Kattintson érte ide!

 

 

 

Mentés